A Kereskedelmi és Iparkamara elnöke sokak szerint a magyar oktatási rendszerre legnagyobb hatást gyakorló személy. Ő volt egymaga, aki 2013-ban megakadályozta a Klinghammer-féle felsőoktatási stratégia elfogadását.
Ő az is, aki miután már végigvezényelte a szakiskolai képzés oligarcháknak való kiszolgáltatását, most személyesen instruálja a szeptembertől létrejövő népbutító szakközépiskolai kerettantervek létrehozását.
Természetesen nem a saját orra után megy, nagyvállalati lobbik érdekeit képviseli, akik számára az oktatás lezüllesztése, a munkaerő kiszolgáltatottá válása az elsődleges.



Az kis videón látható példája, amiben a karotint összekeveri a "keratinnal", nem nyelvbotlás. Sőt a mai PDSZ konferencián újra előadott példájában már "kerotint" mondott. Nem mindegy, ahogy az sem, hogy ezután logopédiára, vagy lobotómiára küldik. De mielőtt kerozinra vált, arra kérem Parragh urat, hogy ne csak a nyelvhelyességre figyeljen ezentúl, hanem a kormány által rá testált oktatásra is, mert emberek sorsa megy tönkre a rossz döntései következményeként. Parragh László produkciója sajnálatosan bemutatja azt, mi lesz azokkal a diákokkal, akiknek már nem fognak természettudományos tárgyakat tanítani.

 

Ikotity

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ikotity.blog.hu/api/trackback/id/tr628829468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása