Közös otthonunk a teremtett világ – konferencián vettem részt több LMP-s tagtársammal együtt szeptember 29-én a parlament felsőházi üléstermében

20150929_konferencia.jpg

 Ferenc pápa nyáron megjelent enciklikája mély és átfogó megnyilatkozás, melyet az emberi életlehetőségeink megóvása és gyarapítása érdekében tett.
Számunkra, ökológiai politikávál foglalkozók számára, mindez hatalmas biztatást és megerősítést jelent, hiszen mi régóta valljuk, hogy nem lehet tovább halogatni a Földet és az Embert fenyegető krízissel történő szembenézést. Ökopolitikusként ennek több alkalommal is hangot adtam parlamenti felszólalásaimban.

 A keddi konferencia felszólalói – akik a szervezőknek köszönhetően kizárólag a kormánypártok soraiból kerültek ki - szintén üdvözölték a pápa üzenetét. 

Nem tagadom, hogy óriási feszültséget éreztem a felszólalók hirtelen támadt ökológiai ügybuzgalma és az általuk vezetett kormány öt év alatt kifejtett tevékenysége között, hiszen eddig éppen az ellenkezőjét tették annak, amire Ferenc pápa körlevelében felhív minket. Mégis igyekszem reménykedni abban, hogy a közös jövőnkért és környezetünkért érzett felelősség szelleme őket is elindítja a pápa által hangsúlyozott "ökológiai megtérés" útján. 

Talán újragondolják az elmúlt időszak szegényellenes, társadalmi szolidaritást romboló politikáját, talán felülvizsgálják teremtés-károsító, természetromboló intézkedéseiket, mint a napelem-büntetőadó vagy az atomerőmű építés. A Pápa azt kéri a politikusoktól, hogy ne csak üres beszédeket mondjanak, hanem tettekkel is álljanak ki a teremtett világ védelme mellett. Szeretném szembesíteni őket azzal, hogy nem elég, ha szavaikban egyetértésüket fejezik ki, mindez csak akkor ér valamit, ha tettek, konkrét vállalások is követik az elvi egyetértést.

A kormánynak számtalan lehetősége lenne kifejezni egyetértését a Pápával, kezdhetné akár azzal is, hogy visszavonja az állami földek privatizálására vonatkozó terveit! A magyar földnek az oligarchák kezére játszása ellentétes a Pápa felhívásával, mert ahelyett, hogy a földből élőket támogatná, a hatalom birtokosait és gazdasági háttérembereiket hozza helyzetbe. Bizonyítsa a kormány elkötelezettségét és adja bérbe az állami földeket helyi családi gazdaságoknak és kisvállalkozásoknak!"

A kormányt képviselő Semjén Zsolt beszéde ékes példája volt a farizeusi hozzáállásnak. A miniszterelnök helyettes az enciklika üzenetét és kritikai észrevételeit teljesen figyelmen kívül hagyta, és az őszinte szembenézés helyett, az enciklika párbeszédre szólító szellemével ellentétesen, inkább politikai ellenfeleire, a zöldpártokra, így az ökológiai gondolatot következetesen képviselő LMP-re is zúdított rágalmakat.

 Ferenc pápa az enciklikájában az ökológiáról nem pusztán természeti, sokkal inkább társadalmi értelemben beszél. Több kormánypárti politikus nem érti ezt meg és az ökológiai gondolatot a szűken vett környezetvédelemmel azonosítja. Szomorú, hogy még ebben a saját felfogásuk szerint vett környezetvédelemben sem képesek építeni, inkább csak rombolnak. Elég ha az elmúlt öt évben ezen a területen végrehajtott intézkedéseiket soroljuk fel:

 - a Fidesz kormány a rendszerváltás utáni történelmünk egyik fontos vívmányát, a környezetügy önálló intézményrendszerét lefokozta, felszámolta. Nincs önálló, a természeti erőforrások védelméért felelős minisztérium, nincs már a környezeti érdekek érvényesítését saját jogán képviselni bíró önálló hatóság. Az illetékes tárca és a hatóságok vezetőit, szakembereit pályázat nélkül, vitatható felkészültségű politikai káderekre cserélték.

 -  az ágazat költségvetési támogatása 2010-2014 között is jelentősen csökkent, de 2015-ről 2016-ra várhatóan újra a felére csökken, miközben Kolontártól az Illatos úti környezetszennyezésig ezerszámra veszélyeztetik egészségünket, ivóvizünket környezeti kármentesítésre váró területek.

 -   az új szabályozások következtében számos településen már csak a katasztrófavédelem intézkedései biztosítják a hulladékgazdálkodást / szemétszállítást.

 - a környezeti szempontokat egyszerűen félretéve, elszabotálva, a valós igényekkel szemben erőltetik a korrupció melegágyát képező nagyberuházások megvalósítását (pl. Városliget törvény, Normafa törvény).

 - a nemzeti parkok természeti értékeik helyett a botrányos földpályázatokról híresültek el, de az új tervek szerint már az állami földvagyon nagy része is kikerülhet a közérdek szolgálata alól.

 - miközben a legtöbb ország, ha csak teheti, a megújuló energiahordozókra építi jövőjét, a kormány többgenerációs adósságba sodorva az országot új atomerőművet épít, a napelemekre pedig termékdíjat vet ki anélkül, hogy érdemi esélyt és támogatást adna az energiatakarékosságnak, a megújuló energiaforrások hasznosításának.

 - ellenvéleményt pedig nem tűr a kormány. A zöld civil szféra megfélemlítése és ellehetetlenítése, a kutatás-fejlesztés leépítése, környezeti oktatás minden szintjén a támogatás csökkentése folyik.

 - ezen feltételek mellett az is kérdéses, hogy Magyarország az EU vonatkozó  szakpolitikáiban, nemzetközi egyezményekben történt vállalásait tudja-e teljesíteni, illetve a természeti örökség hazai és egyetemes védelmére vonatkozó felelősségének eleget tud-e tenni.

És akkor a társadalom szétszakításáról, a szegényellenes intézkedésekről és a korrupció megdöbbentő mértékéről még nem is beszéltem. 

A kormánypárti képmutatáson és a szervezők egykönyvűségén túllépve a konferencián magas színvonalú előadások is szép számmal hangzottak el.

A Ferenc pápa bíztató szavai remélem sok emberhez eljutnak eredeti formájukban. 

Ikotity

Címkék: farizeus enciklika Ferenc Pápa Laudato Si komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ikotity.blog.hu/api/trackback/id/tr67876982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása